érettségi tételek : 3. tétel: Ady Endre és a szecesszió: A Léda-versek világa
3. tétel: Ady Endre és a szecesszió: A Léda-versek világa
MT 2010.02.21. 20:13
segítség
A képeket sajnos nem jeleníti meg, ha nagyon kellenek és nem találod őket a neten, akkor szólj és meg próbálom megcsinálni.
3. tétel: Ady Endre Léda-versei és a szecesszió
1. A versek életrajzi háttere: Ady és Léda (Diósyné Brüll Adél) megismerkedése Nagyváradon, és kapcsolatuknak rövid története. Mit jelenthetett Ady számára ez a kapcsolat:
Ady a Még egyszer című kötetét ajándékozza Lédának, de már az Új versekre készül. Az Új versek ezzel az ajánlással jelent meg 1906-ban: „E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket. Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében. Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem. Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak.” A kötet első ciklusának címe: Léda asszony zsoltárai. Noha a kötet verseinek egy része megismerkedésük előtt készen volt már, ez a kis kötet, amelyben modern költészetünk nyitányát látjuk, elválaszthatatlan a Léda-szerelem élményétől. Ady követte Lédát Párizsba, Lédával járta be először a Fény Városát, az asszony otthonában lakott, ő adott a kezébe francia költőket, többek között Baudelaire-t, magyarázgatta a francia szöveget, kezeltette, mikor beteg volt… felbecsülhetetlen szerepet játszott Ady életében, költészetének kiteljesedésében.
A Léda-versek életrajzi hátteréről szól egy kis könyv:
Kovalovszky Miklós: Léda: legenda és valóság. Bp. 1980. 155 old.
2. Egy újszerű szerelemfelfogás. Az az „érzelmi forradalom” (Király István irodalomtörténész kifejezése), amely a Léda-verseket olyan izgalmassá tette, egy ideje készülődött már irodalmunkban. Reviczky Gyula költészetéből a Perdita-versek egyikét írom ide példának. A ’perdita’ romlott nőt, kurtizánt jelent. Ezekben a versekben az érzelem, az árvaság, a hűség megtisztítja, fölemeli a társadalom kitaszítottját, a bukott nőt. (Egy kicsit hasonlót láthattunk Szonya alakjában a Bűn és bűnhődésben, ill. a Szindbád útja a Halálnál című Krúdy-novellában.)
Az én menyasszonyom című vers pedig már a Még egyszer kötetben megjelent, s Ady újra fölvette az Új versek Szűz ormok vándora című ciklusába.
Reviczky Gyula (1855-1889): Perdita
I. Rózsakinálás, zene mellett
Rózsakinálás, zene mellett
Az ördögé lett ifju lelked,
És kezed most virágokat,
Ajkad meg csókot osztogat.
Náladnál semmivel se jobbak
Neveztek csúf szóval bukottnak.
Kimondtam én is azt a szót,
S nem volt rá semmi válaszod.
Csak rám hajoltál, hogy ne lássam
Két arczod’ kipirulni lázban.
Félénken súgtad s reszketőn:
»Rád haragudni nincs erőm!«
Koldúsa koldusabb világnak!
Borulj reám; én szánva szánlak.
Lelkem a porban is megért,
Szeret s megáld hű szívedért.
Ady Endre: Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
»Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.«
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
»Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.«
A perdita-szerelem versei abból a szempontból előzményei a Léda-verseknek, hogy ezek szakítanak tudatosan a szerelemmel és szerelmi költészettel kapcsolatos konvencionális elvárásokkal. A gondolat lényege, hogy a szerelmi érzés, a hűség, a védtelenség minden társadalmi rosszallástól megtisztít. Sőt, paradox módon, a tisztaság éppen a megbélyegzettben, az elátkozottban mutatkozik meg.
Másként szólva: a Léda-versekkel jelenik meg irodalmunkban egy büszke, modern nő, és egy modern szerelemfelfogás. (Ugyanakkor érdekes, hogy a modern világ tárgyi környezete, valódi élete mennyire kimarad ezekből a versekből. Szcenikájuk, kulisszáik régi korokat idéz: vár, szirtek, tenger, hajó, kísértetek, legföljebb egy konflis, amelyben az élet királya és királynéja utazik…)
3. A szecesszió. A Léda-versek másik forrása a szecesszió szerelemfelfogása és esztétikája.
Ehhez érdemes Balázs Béla művét A kékszakállú herceg várát újragondolni (megjelent 1912-ben, Bartók Béla operájának ősbemutatója 1918-ban volt).
A Léda-versekből rokona lehet ennek A vár fehér asszonya.
A kékszakállú herceg vára szerint a szerelem titokfejtés, szenvedélyes küzdelem a másik megismeréséért és birtoklásáért. A szerelem a nemek harca. (Darwin, az evolucionalizmus ekkorra már áthatotta a szellemi életet.) A másik ember egy rejtvény, Talány, melynek megfejtése nem csak öröm: hanem ellentmondásokkal teli, diszharmonikus, nyugtalanító folyamat is. A szerelmi vágy felszabadító és halálos ölelés.
A Kékszakállú szövege is gazdag, dekoratív vers, a régi asszonyok bemutatásakor például ilyen:
„A KÉKSZAKÁLLÚ:
Hajnalban az elsőt leltem,
Piros szagos szép hajnalban.
Övé most már minden hajnal,
Övé piros, hűs palástja
Övé ezüst koronája,
Övé most már minden hajnal.
JUDIT:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
A KÉKSZAKÁLLÚ:
Másodikat délben leltem,
Néma égő arany délben,
Minden dél az övé most már
Övé nehéz tűzpalástja,
Övé arany koronája,
Minden dél az övé most már.
JUDIT:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.
A KÉKSZAKÁLLÚ:
Harmadikat este leltem,
Békés bágyadt barna este,
Övé most már minden este
Övé barna búpalástja
Övé gyöngyös koronája
Övé most már minden este.
JUDIT:
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.”
A Léda-versekben szecessziós vonás még az erős dekorativitás, az erotika és a jelképhasználatra, mítoszteremtésre való hajlam.
A szecesszió és szimbolizmus gyakran elválaszthatatlan egy-egy versben vagy festményen.
4. A Léda-versek is ciklusokban jelennek meg a verses könyvekben.
Léda asszony zsoltárai (Új versek, 1906.)
A Léda arany-szobra (Vér és arany, 1907.)
Léda ajkai között (Az Illés szekerén, 1908.) stb.
Az első ciklusból képet lehet alkotni ezeknek a verseknek a hangulatáról, motívumairól: ezt jó volna elolvasnotok.
A Lédától való búcsú két nagy verse már annyira más esztétikai felfogásban íródott, hogy egy feleletben a többihez kapcsolni szerintem nem lehet, inkább csak megemlíteni őket:
Elbocsátó, szép üzenet és Valaki útravált belőlünk (1912.)
Inkább az első ciklus verseiből kéne kiindulni, ezeknek jellemzőit összefoglalni, s azután egy verset kiemelten, részletesen bemutatni.
Mi az órákon a Héja-nász az avaron-t elemeztük részletesebben, s beszéltünk még a következőkről:
Vad szirttetőn állunk, Egy ócska konflisban, Meg akarlak tartani, Csak jönne más, Egyedül a tengerrel, Temetés a tengeren
Ezekben a versekben is megfigyelhető a szimultán ritmus. A Csak jönne más pl. ötödfeles és négyes jambusokban, de kétütemű kilencesekben és nyolcasokban is olvasható. Ady ritmikájának modernsége, ziláltsága, férfiassága legalább annyira meglepte és megindította olvasóit, mint képei vagy gondolatai.
5. Néhány festmény Léda-versekhez és a szecesszióhoz
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből (és honlapjáról):
Auguste RODIN: Örök tavasz, 1884.
A Rodin-szobrok erotikája, szenvedélye, bensőségessége kapcsolható Adyhoz, csak az Ady-vers forróbb, zaklatottabb.
Franz von STUCK: A Szfinx csókja, 1895.
A könnyek asszonya című versben olvasunk a Szfinxről és rejtvényfejtésről: „Nagy az én bűnöm. Vesszen is, | Kire a végzet mérte, | Hogy a könnyek szfinx-asszonyát | Megérezze, megértse. | Maradjon szent talánynak Ő, | Maradjon mindig újnak…” Érdekes, hogy a képre rátelepszik ez a néhány gondolat (Szfinx, talány, halálos ölelés), és alig hagyja élni – a vers jobban él, ill. csak egy darabja egy ciklusnak, nem fojt meg.
Maximilian LENZ: Egy világ, 1899.
Ezen a képen viszont tavaszi könnyedség és irónia is van. Egy férfi ballag át egy virágos mezőn, öltönyben, kalapban, felöltőben, talán még szivarozik is, mint egy nagyvárosi utcán, elgondolkodva, s mintha nem látná, nem venne tudomást az őt mosolyogva néző, ill. a háttérben önfeledten táncoló nőalakokról. A nők tündérek is, de arcuk a szecessziós képekről ismert modern fiatal nők arcai. Látomásosság, gazdag színvilág, dekorativitás, mítoszteremtés – ezek a szecessziós jegyei.
Arnold BÖCKLIN: Tavaszi est, 1879.
A képen erdei nimfák hallgatják a sípján játszó Pánt. Böcklin svájci festő, szimbolista képei vannak inkább, még nem szecessziós. Ez a vászna Az utolsó mosolyt és a Vén faun üzenetét idézheti föl.
Henri de TOULOUSE-LAUTREC: Ezek a hölgyek az ebédlőben, 1895. (?)
A festő képei a perdita-témához kapcsolhatók: szívesen festett bordélyházakban, mulatókban. Képein nem megszépülnek ezek a hölgyek, nem szerelem lobog irántuk, de figyelem, érdeklődés fordul feléjük: szeretetreméltóvá és szinte felismerhetővé válnak.
Végül két kép a magyar szecesszióból:
RIPPL-RÓNAI József: Fiatal nő rózsával, 1898. (szőnyeg, Iparművészeti Múzeum)
A képen indázik, virul a természet, mely annyira dekoratív, hogy szinte síkbeli az ábrázolás, csak a takarások utalnak a tér mélységére. A hölgy finom tartása, beállítása révén szinte maga is díszítő elemmé válik. (Ez a síkszerűség jellemzi a századfordulón megjelenő plakátművészetet is.) Szecessziós a színgazdagság, a burjánzó organikus (növényi) formák is. A merész, szép arc egy modern nőé, ugyanakkor a színek és virágok szimbolikája régi korok művészi nyelvét: a középkori trubadúrköltészetet és a reneszánszot idézi.
Ez a titokzatos festmény jól mutatja a szecesszió vonzódását a mítoszokhoz, mesékhez, s hogy ezekkel mennyire önállóan bántak. (Ady saját mítoszait is – részben – régi mítoszok elemeiből építi föl: pl. Góg és Magóg fia vagyok én, Harc a Nagy-úrral, Az ős kaján, Temetés a tengeren, Az eltévedt lovas. Költészetének ez egyik legjellemzőbb vonása, a „saját mítosz”.) Ezt a képet is nehéz megfejteni, azt látni, hogy minden eleme a valóságtól elemelt, stilizált. Ez a nő és férfi A nő és A férfi, Aphrodité szobra előtt mutatnak be égő áldozatot. A szobor mögött Apolló és talán Artemisz szobra. Mögöttük egy vénséges fa és talán egy vízesés.