1.rész

Ne csüggedjetek, ó konok

Homályban küzdő vándorok,

Hisz örökké nem tartanak

Az erdők sem,s kigyúl a Nap

a lebukó, a felkelő:

vagy itt, vagy ott tűnik elő.

Az erdő elfogy vége van

Tünde-király volt Gil-galad

Országa széles és szabad

A Tenger és a Hegy között:

De Gil-galad elköltözött.

A lant még zengi hős nevét

Sisakját ,kardját ,seregét

Ezüst pajzsát, mely csillogott,

Akár a fényes csillagok.

De ennek sok-sok éve már,

Elvágtatott a hős király.

A fény kihúnyt ,nem ünnepel:

Mordor sötétje nyelte el.

Keresd a Kettétört Kardot,

Imladrisban leled;

Jó tanáccsal lebírod

A Morgul-bűvöletet,

Jelet kell felmutatnod,

Hogy a Végzet közel,

Mert Isildur Átkát szítod,

S a Félszerzet nem tűnik el.

Van, mi arany, bár nem fénylik,

van, ki vándor ,s hazaér;

régi erő nem enyészik,

fagyot kibír mély gyökér.

Lángját a tűz vissza kapja,

Árnyékból a fény kiszáll;

Összeforr a törött szablya,

S koronás lesz a király.

2. rész

Rohan mocsarán-mezején,ahol

A sörényes fű lobog,

A Nyugati Szél ott sétál,

falon át kódorog.

„Mi hírt hozol Nyugat felöl,

Szél-kósza ma este nekem?

Láttad a Délceg Boromirt,

S vele csillag s hold üzen?”

„Láttam száguldott hét folyamon,

széles, komor vizeken,

Láttam,hol jár, a táj kopár,

Majd eltünt hirtelen

Észak árnyain.azután

nem láttam őt tovább.

Az Északi Szél hallhatta ott

Denethor fia kürtszavát.”

„Ó Boromir, magas falról

nézek Nyugat felé,

De nem jössz a kihalt földről,

Hol ember-lelke nem él.”

Dél Szele, a Tenger szája röpít,

Homokdűnék s kövek lehelnek;

Sirályok szárnya hord tova,

Hogy itt kapunkat megnyögelljed.

„Mi hírt hozol,ó sóhajos szél,

nekem ma este dél felől?

Hol jár a Derék Boromir?

Késlekedik –s gyászom megöl.”

„Ne kérdezd tőlem, hol lehet-

oly sok csont hever ott,

Hol fehérlik a part,s fölötte sötét

az ég, s zúgnak a habok:

Sokan keresték Anduinon át

A Tengeráramot.

Kérdezd az Északi Széltől, mi hír,

hol az Északi Szél forog”!

„Ó Boromir! Túl a kapun

tengernek, délnek fut az út,

De te nem jöttél ;sirály rikolt,

Víz szürke torka zúg.”

Királyok Kapujától az Északi Szél

Fut sok dúlt zuhatagon át;

S a torony körül tisztán, hidegen

Megzengeti kürtszavát.

„Északról ma nekem, erős szél,

vajon mi hírt hozol?

Szólhatsz-e a Bátor Boromirról?

Ki oly régen nincs sehol!”

„Amon Hen alatt hallottam szavát

Sok ellene ott veszett.

Repedt  pajzsa, törött kardja,

Zúdítottak rá vizet.

Feje büszke, pillantása nemes

De a tagjai már pihenők;

És Rauros, arany Rauros-vízesés

Ringatta tova őt.”

„Ó Boromir! Az Őrtorony

most már Észak felé néz,

Feléd Rauros,míg áll a világ,

feléd, te arany vízesés!”

Jövünk, jövünk, dobszó a jelünk:

ta-runda ,runda ,runda ro!,

Jövünk, jövünk, dob s kürt velünk:

ta-rúna, rúna ,rúna-rom!

Vasudvarra föl! Kell oda pöröly,

Mert vaskapuk, kőkapuk védik.

Vasudvar vár ,csontcsupasz vár,

Mégsem nőhet az égig!

Megyünk, megyünk, hadra kelünk,

nagy várat kell ledöntenünk;

Ajtót törünk, felperzselünk

ott mindent, véges-végig!

A föld remeg, mert végzetet

hoz lábunk,por utánunk:

A dob pereg, a dob pereg

Vasudvar, hozzuk végzeted!

Ó ,jaj ,neked! Ó jaj, neked!

Hol vannak a dúnadánok, Elesszár, Elesszár?

Rokonságod messze, mondd, miért jár?

Az óra közel ,s megjő az s megjő az Elveszett;

A Szürke Társaság már Északról közeleg.

De ahol jársz majd, az ösvény sötét.

A Tenger útját a Halál lesi rég.

Zöldlombfi Legolas, sokáig élhettél

Fa tövén örömben. De a Tengertől félj!

Ha a partról sirályrikoltozást hallasz,

Vadonán nyugvó szív többé nem maradhatsz.

Hol a ló, a lovas? Hol a kürt,

Mely megharsant csatajelre?

Hol a páncéling,a sisak

S a fényes haj mely ölelte?

Hol a kéz a hárfán,

hol a tűz rőt lángja?

Hol a tavasz, a kalász,

a nyár aratása,?

Oda mind, oda mind, mint víz a hegyen,

tűntek ,mint szél a fűben;

Nyugaton az ég alján a napok

árnyba csusszantak rendre, hűsen.

 Hajdan-volt tűz füstjét-hamuját ki őrzi meg?

s ki látja a visszaáradó Tenger vizén az éveket?

Dwimordenben, Lórienben

Ritkán jár-kelhet az Ember,

Halandó szem a Fényt se látta

Gyakran mely ráterül a tájra.

Galadriel! Galadriel!

Forrásod vize tiszta jel;

Fehér a csillag hó kezedben,

Folttalan a levél,ha lebben

Ó, Dwimorden, Lórien.

Nincs rá halandó szó milyen!

Fel hát, Théoden Lovasai, fel, fel!

Borzalmak dúlnak, hajnal ege sötét.

Nyerget a lóra, a kürt szava zengjen!

Hajrá, éorlfiak!

Még rönkfa se volt, vas se volt,

S ifjú a hegy és friss a hold;

Gyűrű se, volt se gyötrelem-

S Ő már az erdőt járt rég idelenn.

Szép szál hajók s királyok,

Ó, háromszor három!

Elsüllyedt földről hogy jöttek

Zúgó tengeráron?

Csillag hét és kő is hét,

S egy fehér fa látom.

3. rész

Három Gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén,

Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,

Kilencet halandó ember ujján csillantson fény,

Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,

Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,

Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,

Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.

Théoden Lovashada, lóra, lóra

Vad vágy gyúl, győzd: tüzelj, gyilkolj!

Rázd a dárdát, rontsd a pajzsot,

kard s vér napja vár mire nap kél!

Vágtass , vágtass! Fel Gondorba!