irodalom 10. Sorstalanság
MT 2010.06.14. 15:28
Kertész Imre: Sorstalanság
– órai vázlat –
1. Lektori jelentés A kudarcból:
„Hogy mégsem válik az olvasó számára megrendítő élménnyé a regény, elsősorban főhőse enyhén szólva furcsa reakcióin múlik.” Pl. gyanúsnak találja az állomáson tevékenykedő foglyokat, „csakugyan zsidóknak látszottak minden tekintetben” – gondolja. A jelentés így folytatódik: „a regény főhősének eddigi magatartása, részvétlensége nem ad alapot arra, hogy erkölcsileg ítélkezzen, felelősségre vonjon (pl. a házukban lakó zsidó családnak tett szemrehányásai).” Harmadik pontja a bírálatnak a stílusra vonatkozik: „mondatainak nagy része ügyetlen, körülményesen fogalmazott...” A jelentés alapján a kiadó visszautasította a regény közlését, s csak évekkel később, 1975-ben jelent meg.
Érdekes, hogy ti is hasonlókat mondtatok a nyelv körülményességéről, a főhős furcsaságáról, s hogy mintha kerülve lenne az, hogy az olvasó problémátlanul azonosulhasson a helyzettel és hősével, ez Enikő véleményében is benne volt. A kudarc című könyvében egy másik helyen ezt olvasni: „a regényt vagy félreértették, vagy nem akarják megérteni, mert - magyaráztam - úgy tűnik, hogy valamennyi találatát esetlegességnek, a vakmerőségeit ügyefogyottságoknak, egész következetességét pedig eltévelyedésnek nézik.” Tehát: úgy tűnik, nem csak a legszembetűnőbb vonásokról van szó, hanem a regény lehetséges értelmezési pontjairól, kulcsáról is ezekben az olvasói benyomásokban.
2. Milyen nyelven beszél, miért, milyen hatása van ennek?
„Kijelenthetem, még nem szállt le az első nap estéje, mire nagyjából-egészében már körülbelül mindennel pontosan tisztába jöttem.” (5. fej.) Más részletek alapján is valóban néha nehézkes, körülményeskedő, néha kissé hivatalos nyelvezet. Széteső nyelv egy széthulló világ ábrázolására? Kertész maga ír erről máshol, hogy „íróvá nem valamiféle tehetség teszi az embert, hanem hogy nem fogadja el a nyelvet és a kész fogalmakat.” (Gályanapló) Szóval a koncentrációs táborokról írni, elsősorban nyelvi probléma. Sikerül-e olyan nyelvet és nézőpontot találni, amellyel elkerülhető az érzelgősség és a hamis pátosz? (Adorno híressé vált mondásáról – „Auschwitz után nem lehet verset írni.” –, Radnótiról és Pilinszkyről beszéltünk kicsit.) Valaki közületek a fiú ártatlanságát, tisztaságát látta a szavak keresésében; a szülei között hányódó, sérült gyermek beszédmódját is felfedezhetjük a ’sérült’ mondatokban. Ugyanakkor van benne valami végletes pontosságra, precizitásra törekvés is. Már a nyelvhasználat is eszünkbe juttathatja Meursault-t, a Közöny hősét, én mégis az első bekezdést vettem alapul.
3. „Ma nem mentem iskolába.” A regény első mondata, első két lapja két írót idéz föl, Kafkát és Camus-t. „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát az ágyban.” (Az átváltozás) „Valaki megrágalmazhatta Joseph K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” (A per) Egyik hős sem megy ezután a hivatalba, mindkettővel valami sorsfordító változás történik: idegenné lesz a világ körülöttük, vagy ők benne, képtelenné vált helyzetükkel kell szembenézni, és végeredményben a képtelenné vált helyzetük válik természetessé számukra. A per hősének a minden magyarázat nélkül való váddal, majd ítélettel is szembe kell néznie, mint az Auschwitzba érkezők, akik a fürdőből jövet a rabruhát vizsgálják magukon és megértik, hová kerültek.
„Ma halt meg a mama.” – ez meg a Közöny első mondata. Meursault furcsasága, idegensége (ez a regény eredeti címe is), jól érzékelhető a Sorstalanság hősében is, a regény első két lapján, vagy az első fejezet utolsó bekezdésében, és másutt, elsősorban az otthoni jelenetekben. Gyakran kívülről szemléli önmagát, nincsenek kész gesztusai, mérlegeli az érzelemnyilvánítás konvencionális formáit, nincsenek mélyebb, artikulált érzelmi kötődései. (Például az első fejezet vége vagy a 2.-ban az „Anyámat is elmegyek meglátogatni minden héten kétszer” kezdetű bekezdés.) Látszólagos üressége magyarázható azzal, hogy szülei elváltak, és amíg róla vitatkoztak, évekig internátusban élt: otthon sincsenek rendben a dolgok, a család kis csepp a tengerben, a nagy egész szimbóluma, kicsiben az egész társadalom problémáit magán hordozza. Azért is fontos talán, hogy a regény hőse ilyen, hogy ne kész fogalmakkal érkezzék arra a helyre, amelynek a lényegét kell majd felismernie, hogy legyen benne nyitottság, ne legyen érzelgős stb.
Mindenesetre a Kafka- és Camus-párhuzam nagyon jól működik, e nélkül nem nagyon lehetne értelmezni, miért nevezi szépnek Buchenwaldot (7. fejezet vége), miért beszél a koncentrációs táborok boldogságáról és az ott megtalált szabadságról (a regény legvégén). Az egzisztencializmus alapgondolata ugyanis, hogy az ember egy alapvetően ismeretlen, idegen világban él („belé van vetve a világba”), amelynek törvényeit nem ismeri vagy nem érti, és heroikus küzdelmet folytat azért, hogy értelmet tulajdonítson létének. Közben szenved a törvényen kívüliségtől, irracionális bűntudattól. Ebben a reménytelen küzdelemben viszont lehetősége van a szabadság és boldogság megtapasztalására. Auschwitz tehát Kertész Imre regényében ilyenfajta egzisztencialista világtudat szimbóluma is lehet.
4. Ebben a regényben is nagy szerepe van az időnek, mint az Iskola a határon-ban: egyes szám első személyű, visszaemlékező elbeszélő, szó van a dolgok felidézhetőségéről, a felidézés rendjéről (tartható-e az időrend), arról, hogy az első benyomások sokkal élesebbek, meghatározóbbak, mint a későbbi idő, mely összefolyik, körkörös lesz stb. Itt is szó van tehát a megélés és a visszaemlékezés idejéről, vagyis az ún. belső időről. Sőt a regény végén, az újságíróval való beszélgetésében az időt nevezi meg, mint ami leginkább segített a túlélésben (hiszen minden percet követ egy új, új lehetőségekkel, vakmerő csodákkal akár/ minden percben „lépni kell valamit”), és a poklot olyan helynek képzeli, ahol nem lehet unatkozni: Auschwitzra viszont - ezt korábban írja - legjellemzőbb az unalom. „Ez az unalom, együtt ezzel a furcsa várakozással: azt hiszem ez az a benyomás, megközelítőleg, igen, ez jelentheti valójában igazán Auschwitzot - már persze az én szememben.” (5. fej.)
(Köves György neve maga a visszaemlékezésre utal: az Ószövetség jelképrendszerében a kő az állandóság jelképe, a zsidók követ helyeztek halottaik fölé, és ma is kavicsot visznek a temetőbe a sírokra. A kő az emlékezés jelképe lett, s hogy ez mennyire fontos, azt a regény utolsó mondata mutatja. (Citrom Bandi is a Nefelejcs utcában lakott.) Máshol Kertész úgy nyilatkozott: „Auschwitzhoz kezdettől kapcsolódott a feledéstől való félelem.”
5. Eddig arról volt szó, hogy a Sorstalanság holocaust-regény és egzisztencialista regény, ugyanakkor egy másik regénytípus jegyeit is viseli: nevelődési regény, megint csak mint az Iskola a határon. (Erről a regénytípusról először az Utas és holdvilág kapcsán tanultunk.) Annak a története, ahogyan hősének, Köves Györgynek meg kell találnia, formálnia saját identitását. Feltűnő pl. hogy sosem nevezi néven magát, „Köves György kisegítő előképzős ifjúnak”– idézi a munkaszolgálatra kapott behívóját, aztán Pjetykának betűzi – sikertelenül – nevét a kórteremben („Kewischtjerd”). Ennél szembetűnőbb, ahogyan itthon szembesülnie kell zsidóságával, odakinn kétszer (mikor Citrom Bandival beszélget erről és a kórházbarakkban, mikor gúnyolódnak rajta) a magyarságával. Úgy tűnik a regény egészéből, hogy nincsen érzéke az ideologikus hovatartozáshoz, ideologikus magyarázatokhoz, mind zsidóságát, mind magyarságát kényszerűségnek éli meg, s egyszer érez csak valamit a zsidókhoz tartozásból, sajnálkozást, hogy nem ért a nyelvükön, mikor a három szökevényért imádkoznak. Az identitás, autonómia megerősödése felfűzhető erre a szálra: Lajos bácsi a zsidó sorsról beszél neki (1. fej.), az idősebbik nővér keresi az okát az ellenük irányuló gyűlöletnek (2. fej.), a rabbi sorsról, az ítélet vitatható mértékéről és Isten bölcsességéről beszél (4. fej.), végül a hazaérkező Köves beszélgetése az újságíróval, majd Fleischmann-nal és Steinerrel (8. fej.). Az ideológiával és azzal a szemlélettel szemben, amely a történteket sorra érkező sorscsapásoknak fogja fel („és jött...jött...jött...”), ő eleinte véletleneknek, majd újabb és újabb előrelépések következményének tulajdonítja, de ezeket a lépéseket ki-ki maga teszi meg. Csak így, még ilyen körülmények között is: a szabadságban képzelhető el az ember méltósága. (Ld. Az Iskola a határon végi beszélgetés a hajókiránduláson.) Ennek alapján lehet a regény címét értelmezni.
6. Annamária konvencionális értelmezési sémába illeszti az első csók történetét, melyet eredetileg ő is véletlennek, egy helyzetnek tulajdonított. Hasonló értelemadó és a valóságot elfedve-elfogadhatóvá tevő sémák jelennek meg Vili bácsi (Budapest zsidósága és a világ közvéleménye), Lajos bácsi (a közös zsidó sors), és mélyebben, átéltebben, a kétely megbicsaklásával a rabbi szavaiban. Az idősebb Steiner nővérrel való beszélgetésnek az a szépsége, hogy a lánynak sincs kész válasza az emberek gyűlöletére és a zsidónak lenni mibenlétére. Csak azt tudja, hogy egy személyét érintő dologban aminek nincs személyét érintő értelme, magyarázata, az elviselhetetlen: „hogyha a magunk tulajdonságának semmi része benne, akkor mindez csak puszta véletlenség, s hogyha ő más is lehetne, mint akinek lenni kényszerül, akkor ’az egésznek semmi értelme’, s hogy ez olyan gondolat, amit őszerinte ’nem lehet elviselni’.” Gyuri a különbséget a sárga csillagban látja („épp erre jó a sárga csillag, úgy tudom”), és Mark Twain regényét, a Koldus és királyfit hozza fel példának. Az önmagunkkal való azonosság igénye jelenik itt meg, amely fontos szerepet játszik majd a regény végén, a Steinerékkel való vitában (a ’jöttekkel’ szemben a helyzetek és a lépések). A Sorstalanság című regény nem csak tanúságtétel a táborokról, hanem erről a gondolatról, az önmagunkkal való azonosság és a szabadság szinte képtelennek tűnő vallomásáról szól.
7. A Szakértő, a Balszerencsés, a Fókaarcú és az Utas: milyen magatartástípusokat testesítenek meg, és Gyuri hogy viszonyul hozzájuk?
8. Miben különbözik Citrom Bandi hozzáállása a Gyurkáétól, milyen „makacsságok” jellemzik?
9. Értelmezd Gyurinak az újságíróval és Steinerékkel való beszélgetését a regény végén!
10. Értelmezd ez alapján a regény címét!
Két jól használható tanulmány:
Vári György: Buchenwald fölött az ég. Bp. 2003.
Szirák Péter: Kertész Imre. Bp. Pozsony, 2003.
|