Irodalom 4. Álarcosság és szerepjátszás Babits Mihály korai verseiben: Írisz koszorúja kötet versei
A versek 1902 és 1908 között születtek
A költő verseiben objektivitásra törekedett, nem vallomásos költő, hanem énen kívűli szerepeket próbált megragadni.
A kötetnek három alappillére van, ezek dőlt betűvel vannak szedve és nagyjából összefoglalják a kötet fő gondolatait
In Horatium
Húnyt szemmel
A lírikus epilógja
In Horatium
Átveszi a horatiusi formát, egyes horatiusi sorokat
Vitatkozik Horatius megelégedés gondolatával
A lírai én azt mondja, hogy a dolgok örökké változnak ( 4 őselem: víz körforgása, tűz → főnixmadár), a feladat, hogy ezt a változást és a sokszínűséget megragadjuk: „…állj akarattal a / rejtett erőkhöz, melyek a változás / százszínű, soha el nem kapcsolt / kúsza kerek koszorúját fonják.”
„Ekként a dal is légyen örökkön új, / a régi eszme váltson ezer köpenyt, / s a régi forma új eszmének / öltönyeként kerekedjen újra.”
Himnusz Íriszhez
Írisz a szivárvány istennője
A költő feladata, hogy önmagához a sokszínűség megidézésén át jusson
„Rabsorsom milyen mostoha, / hogy mind nem láthatom soha!”: mohóság, teljességvágy → ez jelenik meg az egész kötetben, azáltal, hogy a legkülönbözőbb szerepekbe bújik →
Hegeso sírja: egy görög nő sírszobrához szól
A golgotai csárda: a Jézus köpönyegére kockát vetőkről
Strófák a wartburgi énekversenyről: két dalnok két különböző szerelemről: égi és földi szerelem
Mozgófénykép: házaspár a moziban
Feketeország: látomásvers
A lírikus epilógja
Elsőként ezt a verset írta, de a kötetben az utolsó
Kudarcnak minősíti azt, amivel próbálkozott a kötetben
Bármilyen szerepbe helyezkedik, nem tud más lenni, mint önmag, ez egyfajta bezártság: „vak diókén dióban zárva lenni”, „a mindenséget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem jutottam.”
AJÁNLOM AZ OLDALT
